2012. május 22., kedd
Rebarbara kompót
A múltkor találtam a zöldségesnél piros belű rebarbarát! Semmiképp sem hagyhattam ott, igaz nem vettem sokat belőle, mert itthon is volt még zöld belű, amit a vidéki rokonságtól kaptam :) a zöldségesnél meg aranyárban árulták...
A családban már régebben is készítettünk kompótot rebarbarából, bár mi inkább rebarbaraszósznak hívjuk. Biztos többen ismeritek, mégis úgy gondoltam, megosztom Veletek! A végső lökést az adta, hogy Christine Ferber könyvében is találtam receptet hozzá. Természetesen megint nem bonyolítom túl az életeteket, rém egyszerű ez a recept is, és rettentő finom! Hűtőben tárolandó, de szerintem frissen a legjobb, majd azt is elárulom, mivel :)
1 kg rebarbara
150 gr cukor
1/2 citrom leve
1 tk fahéj
A rebarbarákat megmossuk, és a végeit levágjuk. Hosszában kettévágjuk, majd kisebb darabokra szeleteljük. (én most nem hámoztam meg, hanem csak alaposan megmostam)
Egy lábosba tesszük, hozzáadjuk a cukort, a citromlevet és a fahéjat. Kevergetés közben felforraljuk. Majd csökkentjük a hőmérsékletet, és még 10 percig főzzük.
A kompótot tiszta üvegbe tesszük, és ha nem fogyasztjuk el frissiben, szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni, majd lezárva a hűtőben tároljuk.
Christine könyvében találtam, hogy a kompótot tartósítani egyrészt fagyasztással is lehet, (gondolom nem üvegben...), másrészt nedves dunszttal. Az ő verziója erre (ha valaki nem ismerne eljárást): a már telitöltött üvegeket legelőször ellenőrizzük, hogy a tetejük jól záródik-e, majd egy nagy lábosba rakjuk, közéjük téve egy konyharuhát, (hogy ne ütközzenek össze). A lábost felöntjük vízzel úgy, hogy ellepje az üvegeinket. Felforraljuk a vizet, majd közepesre visszavesszük a lángot, és 85 °C-on 20 percig főzzük, majd kikapcsoljuk a tűzhelyt. Végül az üvegeket a lábosban hagyjuk kihűlni. 48 órával ezután ellenőrizzük, hogy a kupakok jól záródnak-e, majd sötét, száraz helyen tároljuk.
Én ezt most nem játszottam végig, mert inkább joghurttal eszegettem a rebarbarát. Mi így szoktuk :) Aki még egy kis epret is talál otthon, főzheti a rebarbarával együtt, nagyon finom lesz a végeredmény! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon guszta:) Kipróbálom majd!
VálaszTörlésna, ha már így benne vagyunk a rebarbarában ;)
Törlésbizonyám:)
TörlésIlyen receptekből sohasem elég :) egyébként az ilyen jellegű gyümölcsös finomságokat mi is mindig szósznak hívjuk :)
VálaszTörlés:) én is így gondoltam :)
TörlésEljenek a rebarbarareceptek!!!
VálaszTörlésjuhúúúúú :)
TörlésNagyon szimpi:-) velem eddig mindig a zöld belsejű jön szembe, finom lehet ez is!
VálaszTörlésVelem is. Fel is sikítottam, hogy jééééé, ilyet lehet kapni?! :)
TörlésMég sosem próbálkoztam a rebarbarával, pedig régóta tervben van... Ha látok valahol mostanában, kipróbálom a recepteddel!
VálaszTörlésDe jó :) Biztos ízleni fog :)
Törlésjajj de finom, emlekszem az izere!!! puszi
VálaszTörlésNálatok árulnak rebarbarát? Csináld meg, tényleg nem bonyolult :) pusz
TörlésNekem nől kertben rebarbara.Ezért örülök minden receptnek.Aki ismer még receptet rebarbarával az küldhetne még .Imádom a savanykás ízét
VálaszTörlés